Ha az önfejlődés útján haladsz, csak azt vidd magaddal, ami épít téged.
Ami nincs hasznodra, visszahúz téged vagy akár negatívan hat rád, azt engedd el, attól szabadulj meg és hagyd az út szélén.
Ne cipelj felesleges terheket.
én 🙂
A napokban két Facebook bejegyzés is szembejött velem, ami „hemzsegett” a „Coelho-s” idézetektől. Ami felbosszantott, hogy mind a két bejegyzés egy szakmai csoportban került megosztásra.
Szerintem a „Coelho-s” idézetek olyan embereknek szólnak, akik nem nagyon gondolkodnak saját maguk fejlesztésén és / vagy nem igazán jutnak el arra a szintre, hogy egy hosszabban leírt gondolatot megfelelően tudjanak értelmezni. Nekik szerintem megfelelőek az ilyen jellegű nagy bölcsességek és elég is nekik (és itt szögezném le, hogy semmi lenézés nincs ebben a gondolatban).
Azoknak viszont, akik már egy ideje tudatosan fejlesztik magukat, akik tisztában vannak mögöttes gondolatokat és le tudják vonni a megfelelő következtetéseket és nem mellesleg több éves tapasztalatuk van a segítő szakmában … szerintem nekik olyan ez, mintha egy fizikai doktorátussal rendelkező embernek egy almával demonstrálnánk a gravitációt.
A két bejegyzést olvasva a fenti gondolat mentén úgy éreztem joggal vagyok bosszús és ha írok egy nem kicsit cinikus, szarkasztikus ‘comment-et’ a bejegyzésre, akkor majd mindenki mellém áll, kapom sorra a ‘like-okat’ és boldog leszek, hogy megmondtam a magamét és valakit jól a helyére tettem …
De tényleg ezt akarom én csinálni?! Idáig jutottam csak az önfejlesztésben, hogy mások írását, mások gondolatait gúnyoljam és a saját frusztrációmat kiéljem nyilvánosan? Nyilván nem! Ezúton bocsánatot is kérek a két bejegyzés alkotójától, hogy gondolatban mindennek elhordtam magamban őket és nem utolsó sorban azt képzeltem, hogy felettük állok és jogom van kritizálni őket. Hát nem.
A következő gondolat, ami eszembe jutott, hogy ok, nem viselkedem úgy, ahogy én se szeretném, hogy velem viselkedjenek, de miért is bosszantott fel a két bejegyzés, azaz ha már olyan nagyra vagyok magammal szakmai téren, mi is volt itt a nyomógombom?
Hála az eddigi önismereti fejlődésemnek erre viszonylag gyorsan rá tudtam vágni, hogy hát az, hogy „úgy éreztem, hülyének néz valaki”. Itt megint csak befigyelt a túlzott önértékelésem, ezért működött a nyomógomb és most, hogy nyugodtan végig gondoltam azt, hol vagyok én most a segítő szakmában, mennyi elméleti tudásom van, mennyi gyakorlati tapasztalatom … rájöttem, lehet engem nyugodtan hülyének nézni 🙂 van még bőven fejlődési lehetőségem.
De mit sem ér a „bölcselkedés” (egy kedvenc volt kollégám szavajárása szerint a fingfűrészelés), ha öncélú és nem vezet sehova. Mit tanulhatok én ebből és milyen felismerést adhatok át másoknak?
Kezdem a – segítő szakmában járatos kollégák számára – nyilvánvalóval, miszerint, ha kizökkenünk a higgadt, barátságos hozzáállásunkból és azt érezzük, hogy olyan gondolatok forognak bennünk, amik általában nem, akkor vegyünk egy mély lélegzetet és számoljunk el valameddig (jó esetben csak tízig, néha nekem százig is el kell számolnom). Ezután keressük meg azt a mélyen gyökerező ok – okozati tényezőt, ami kizökkentett minket. Azaz találjuk meg az idevágó nyomógombunkat. Ha ez megvan, innentől már könnyű a helyzet.
A következő, amit tehetünk, hogy beazonosítjuk a pozitív és negatív gondolatokat, amik felmerültek bennünk az adott helyzet nyomán. Majd egész egyszerűen a negatívokat engedjük el, hagyjuk magunk mögött és dolgozzunk a pozitívokkal. Hagyjuk, hogy ezek járjanak át minket, nézzük meg ezek hogyan tudnak segíteni minket, vagy akár hogyan tudunk ezekkel mi segíteni másokat.
Végül keressük meg azt, vagy azokat a konkrét lépéseket, amiket meg tudunk tenni annak érdekében, hogy a későbbiekben a beazonosított nyomógomb ne legyen hatásos. Hiszen ezek azok a helyzetek, amik tévútra visznek minket.
Azt gondolom akár a segítő- akár más szakmában dolgozunk, szükségünk van arra, hogy megfelelően tudjuk kezelni azokat a kihívásos helyzeteket, melyek próbára tesznek minket. Álljunk meg mindig egy pillanatra, tanuljunk ezekből, fejlesszük magunkat … aztán egész egyszerűen menjünk tovább.
