Sokszor, sokan és joggal panaszkodnak, panaszkodunk amiatt, hogy az online világ, legfőképp az úgynevezett ‘social media‘ felületek mennyire tele vannak negatív hozzászólásokkal (comment-ekkel) és kritikával. Nemrég láttam egy rövid videót, amiben valaki egy alapvetően jó ötletet mutatott be. A gond az ötlettel az volt, hogy – szerintem és a comment-elők nagy többségének a véleménye szerint is – az ötlet rosszul volt megvalósítva. Mi lett ennek az eredménye? Sok-sok negatív, néha egészen rosszindulatú megjegyzés, elvétve egy-egy pozitív, az ötletet elismerő hozzászólással, amikre rendre még több negatív, beszólogatós válasz üzenet érkezett. Tipikus … nem?
Tegyük őszintén a szívünkre a kezünk és gondoljuk végig, hasonló helyzetben általában hogyan reagálunk? Én sajnos beleestem abba a hibába, hogy rögtön negatívan álltam hozzá a helyzethez és már fogalmaztam is meg a gúnyos hozzászólásom … aztán győzött a józan ész és az alap emberi pozitív szemlélet.
Bizonyára mindenki hallott már az asszertív kommunikációról. (ha Te esetleg még nem, gyorsan keress utána, foglalkozz vele, hidd el, megéri elsajátítani!) Az első érzést leküzdve végül könnyedén sikerült egy normális hozzászólással kielégíteni a vágyam, hogy mindenáron el akarjam mondani a véleményem. (Persze el is engedhettem és hagyhattam volna hozzászólás nélkül a videót, de akkor most nem olvasnád ezt a gondolatsort) Elismertem az alap gondolat ötletességét, objektíven leírtam, hogy milyen potenciális hibát látok a kivitelezésben és feltettem egy rövid, előre mutató kérdést, vajon hogyan lehetne az adott hibát elkerülni. Aztán elgondolkodtam, hogy az említett videót nézve mi történt velem. A saját reakciómat elemezve három dolog jutott az eszembe.
A nyomógombjaim, hogyan tudok önazonosan és helyesen reagálni, illetve hogyan viselkednék én, ha én csináltam volna a videót és ennyi negatív hozzászólást kapnék.
A nyomógomb beazonosítása – azaz annak a felismerése, hogy egy helyzet miért vált ki belőlem olyan reakciót, amit egyébként én az emberségem, a szeretetem és az önazonosságom megtartása érdekében szeretnék elkerülni – azért fontos, hogy hasonló helyzetekben jobban, jól tudjak reagálni, kommunikálni és ezzel mások életét is szebbé (vagy legalább is nem rosszabbá) tudjam tenni. Ebben az esetben a nyomógombom az volt, hogy a videó készítője egy olyan ötlettel „kérkedett” (na tessék, megint egy negatív minősítés) azaz egy olyan ötletet mutatott meg pozitív megoldásként egy problémára, aminek azonnal felismerhető hibája volt.
Mi lett volna a helyes reakció? Nyilvánvalóan az, hogy nem reagálok semmit! 🙂 Ami viszont mégis előre viheti a dolgot – és hasonló esetekben szerintem ugyanígy egy jó megoldás tud lenni a tévutak elkerüléséhez – az, ha először kérdezünk és nem véleményezünk, reagálunk kijelentő módban. Ha felismerünk, vagy felismerni vélünk egy adott helyzetben egy hibát, sokkal pozitívabb irányba tudjuk terelni a kommunikációt, ha először rákérdezünk azokra a részletekre, amik birtokában megváltozhat a véleményünk. Természetesen a kérdést is asszertíven érdemes megfogalmazni és kerülni kell a minősítést, a bántó hangnemet. Előfordulhat, hogy a válasz olyan plusz információt ad, ami segítségével másképp fogjuk látni a dolgokat és persze a jó kérdéssel a másik félnek is segíthetünk felismerni a hibát. Tehát először kérdezzünk és utána fogalmazzunk meg segítő, előre mutató megjegyzést.
És végül hogyan lehet egy olyan helyzetet kezelni, amikor a legjobb szándékunk ellenére sem értenek meg minket, vagy szándékosan rosszindulatú hozzászólásokat, megjegyzéseket kapunk?
Az első, (legalább is számomra) nyilvánvaló reakció az lenne, hogy ignorálom a negatív megjegyzéseket. Amit meg kell értenünk, hogy a bántó, agresszív beszólogatások nem nekünk szólnak. Nekünk címzik őket, de valójában a hozzászólás írójának saját frusztráltságából, negatív életéből esetleg negatív lelkületéből fakad és csak rajtunk akarja kiélni magát, levezetni a feszültséget. Ezekkel felesleges foglalkozni.
Aztán vannak azok, akik tudatlanságból, vagy szándékosan nem akarják megérteni azt, amit mondtunk, mutattunk, közöltünk. Ebben az esetben érdemes a „Ne vitatkozz a hülyékkel, mert lehúznak a saját szintjükre és ott legyőznek a rutinjukkal.” gondolatot követni, azaz ugyanúgy, mint az első esetben, el kell engedni.
Végül vannak azok a hozzászólások, kritikák, visszajelzések, amik jól – rosszul megfogalmaznak valamilyen üzenetet. Ez lehet negatív is, de alapvetően nem bántó. Na ezek azok, amikkel érdemes dolgozni. Az asszertív üzenetekkel könnyű a dolgunk, mert tényszerűek és előre mutatóak. Ott van feladatunk, ahol ezeket a tényeket és / vagy előre mutató dolgokat nem lehet tetten érni. Érdemes ilyenkor a másik fél bőrébe helyeznünk magunkat és megpróbálni kihámozni a mögöttes tartalmat. Sok esetben találhatunk olyan gondolatokat, ötleteket, melyeket hasznosítani tudunk, melyek ráébresztenek minket olyan dimenziókra, amikre addig nem gondoltunk.
Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten
Magyar közmondás
Ha sikerül kilépnünk abból a veszélyes gyakorlatból, hogy ösztönből, érzelmeinktől vezérelten reagálunk azokra a kritikákra, negatív üzenetekre, melyeket kapunk az életben és átkeretezzük a reakcióinkat, sokkal sikeresebbé és nem utolsó sorban kiegyensúlyozottabbá és boldogabbá tudunk válni. Próbáljunk meg minél több üzenetet a fent leírtak szerint kezelni és rájövünk, mennyi nem szándékos segítséget kapunk a negativitásból is.