Nem akarok megtéríteni senkit, csak szeretnék egy rövid idézetet a Bibliából, amit nemrég hallottam:
Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.
Márk 10.14
Ne is menjünk bele a részletekbe, csak egy dolgot emelnék ki ebből: a gyermeki ártatlanságot és bűn nélküliséget, mint követendő példát.
Pontosan tíz évvel ezelőtt jött velem szembe Robert Fulghum írása, ami megdöbbentően kapcsolódik a fentiekhez:
Életem legfontosabb viselkedési szabályait egytől-egyig az óvodában sajátítottam el. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább.
Robert Fulghum
„Rendben. Értjük” – mondjátok Ti, olvasóim – „de mi köze van ennek a Coaching-hoz? Most jönnek majd a Coelho-i magasságokban repkedő idézetek?”
A válasz egyszerű: ahogy Robert Fulghum is megfogalmazta, ha mindenki úgy viselkedne, mint a gyerekek az óvodában, akkor sokkal szebb lenne a világ, sokkal boldogabbak a benne élő emberek.
Vegyük sorra, mit is tanultunk az óvodában. Az alábbiakban megfogalmazatt 7 + 1 alap óvodai szabályok nem csak az életben általánosan, de a coaching-ban is érvényesek.
1. Ossz meg mindent másokkal!
A coaching, a támogatói szakma folyamatosan tanul. Minden ügyféltől, minden jól, vagy egyátalán nem jól működő reakciónkból tudunk tanulságokat levonni és ezzel egy tudásbázist építeni. Egy jó coach pedig – szerintem – azon túl, hogy más szakemberektől tanul, mert fejlődni akar, nem tartja meg magának a jól működő gyakorlatokat, a sikeres, vagy éppen sikertelen módszereket, hanem a szakmai közösséget építi, segíti.
2. Ne csalj a a játékban!
Erről az ICF Etikai kódex részletesen ír, nagyon nem is kell magyaráznom. Coaching-ban az egyik legfontosabb a szakmai hitelesség és tisztaság. Ha nem „csalunk”, mind a saját szakmai utunk, mind az ügyfeleinké fejlődni fog.
3. Ne bánts másokat!
Megint csak egy olyan szabály, amiről az ICF kompenciákban több szó is esik. Ha előítélet mentesen, tisztelettel fogadunk egy ügyfelet és tiszteletben tartjuk Őt a coaching folyamat teljes ideje alatt, nem csak a bizalmi légkört tudjuk könnyedén kialakítani és megtartani, de az ügyfél fejlődését is sokkal jobban tudjuk támogatni.
4. Mindent oda tégy vissza, ahonnét elvetted!
Két gondolatot is megidézett bennem ez a mondat. Az egyik, hogy tartsuk tiszteletben az ügyfelünktől megtudott dolgokat. Követve és betartva az Etikai kódexet semmit ne vigyünk el magunkkal a coaching alkalmakról. Minden tényt, adatot, információt és érzelmeket ott kezeljük a coaching beszélgetés során és ne máshol, ne máskor. A másik gondolat, ami felugrott bennem, ahogy felkészülünk egy ügyféllel való találkozásra mind fizikailag, mind lelkileg – azaz, ahogy a ruhásszekrényből elővesszük a ruhánk a nap elején – ugyanúgy a lezárás után, tegyük a helyére a gondolatainkat, érzéseinket – mint ahogy amikor hazaérünk, lerakjuk a kabátunk, a ruhánk – hogy visszakerülhessünk abba a magabiztos és stabil állapotba, amivel minden ügyfelünket fogadni tudjuk.
5. Rakj rendet magad után!
Kapcsolódva az előző gondolatokhoz, amikor véget ér egy coaching beszélgetés, fontos, hogy rendszerezzük a gondolatainkat. Rendet rakjunk a fejünkben. Önreflexiót tartva vizsgáljuk meg mit történt a coaching során, mi történt az ügyféllel és mi velünk. Mi az, amin fejleszteni tudunk és mi az, ami jól sikerült és amit érdemes megünnepelnünk. A rendrakás mindig elégedettséggel tud eltölteni minket, hiszen újra minden ott lesz, ahol könnyen megtaláljuk és ahol a legnagyobb értéket tudja adni nekünk és az ügyfeleinknek.
6. Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál!
Szerencsére coaching-ban ritkán bántunk meg valakit, viszont előfordulhat, hogy nem jó szavakat használunk. Még a legtapasztaltabb kollégák is tudnak hibázni, hiszen nem vagyunk tökéletesek. A tökéletességre való törekvés része viszont az, ha felismerjük a hibánkat és teszünk azért, hogy helyre hozzuk és ennek része a bocsánat kérés is.
Az én achilles sarkam az irányított kérdezés, amikor makacsul felugrik bennem egy megoldás az ügyfél problémájára és a kérdezésnél elkövetem azt a hibát, hogy arra terelem az ügyfelet a kérdésemmel. Ilyenkor szerencsére észbe szoktam kapni és bocsánatot kérve az ügyféltől igyekszem javítani az elrontott kérdésem.
7. A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól!
Óvodásként egyértelmű, hogy bárhova megyünk, valaki mindig ott van mellettünk, fogja a kezünk és vigyáz ránk, vagy mi vigyázunk rá. Coach-ként – ez talán egy laikusnak nem, de nekünk – egyértelmű, hogy jó ha van mellettünk valaki, aki fogja a kezünk, aki külső szemmel, akár mentorként, akár szupervizorként segíti a munkánk, támogat a fejlődésben. És ugyanígy az is nagyon jó tud lenni, ha mi vagyunk egy idő után ez a valaki és mi segítünk mást a szakmai fejlődésben.
Tudatlanként még azt gondoltam, hogy egy coach-nak nem kell másik coach, hiszen saját magának fel tudja tenni azokat a kérdéseket, amiket a másik feltenne és őszintén megválaszolva a kérdéseket „meg-coach-olhatjuk” magunkat. Aztán amikor elkezdtem tanulni ezt a szakmát és az első önreflexiómat tartottam az egyik tanárommal, rögtön egy olyan kérdést szegezett nekem, amit soha nem tettem volna fel magamnak … ugye-ugye az a külső szemlélet?! Nem véletlenül született meg ez a szakma! Kell tehát az a társ, kellenek a társak, hogy biztonságban közlekedhessünk a nagyvilágban.
A szabályok, amiket az óvodában tanultunk tehát nem csak ott, a nagyvilágban is és a szakmánkban is érvényesek. Sok mindent tanulhatunk ezekből a szabályokból, a gyermeki egyszerűségükből és ártatlanságukból. Zárásként az utolsó szabály:
Élj mértékkel! Minden nap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj és délutánonként szundíts egyet!
Ezen szabályokat betartva nem leszünk jobb coach-ok, de jobb, kiegyensúlyozottabb emberek lehetünk, ami közvetve kihathat a coach mivoltunkra is. Nekem ezekből leginkább a délutáni szundítás tetszik felnőttként, ami furcsán hatna coaching közben, de ki tudja?! Lehet én fogom felfedezni a szundító coaching-ot?!