A Coaching kompetenciákat összefoglaló sorozatom utolsó bejegyzése az ügyfél fejlődésének elősegítéséről szól. Azt gondolom, hogy ez a kompetencia is egy fontos része a coach működésének és ha nem vagyunk elég figyelmesek, könnyen kiesünk a coaching adta keretek közül.
Trénerként, tanácsadóként akár egyénekkel, akár csapattal dolgoztam együtt, egyszerű volt a képlet. Átadtam valamilyen tudást, megtanítottam egy folyamatot, esetleg konkrét eszközöket nyújtottam, majd kitűztem célokat a velem együtt dolgozó ügyféllel, csapattal és egy adott idő után ránéztünk együtt a haladás ütemére. Agile módszertani tanácsadóként ez akár napi szintű jelenléttel járt és néha úgy tekintettek rám, mint egy élő lelkiismeretre.
Amikor egy-egy kollégával coaching jellegű beszélgetéseket tartottam, néha belefutottam abba a hibába, hogy a beszélgetés végén amolyan házi feladatot adtam a beszélgető partneremnek. Megkértem, hogy az aktuális beszélgetés alatt tanult, általa elsajátított új dolgokat, felismeréseket hasznosítsa a következő beszélgetésünkig és számoljon majd be az elért eredményekről. De alighogy kimondtam a kérdést, rájöttem, hogy már megint nem coach-ként, hanem trénerként, tanácsadóként viselkedem. Hiszen egy coach nem feladatot ad az ügyfélnek, hanem támogatja az ügyfelet abban, hogy a tanultakat, a felismeréseket beépítse a működésébe. „Partnerségben az ügyféllel, célokat, tetteket és számonkérési/felelősségi lépéseket hoznak létre …” azaz támogatjuk az ügyfelet a céljai elérésében, nem pedig számonkérjük.
Az első ügyeleim közül az egyik időgazdálkodási problémákkal kűzdött. Rendszeresen előfordult vele, hogy belefeledkezett valamibe és jóval több idő ment el az adott tevékenységével, mint amit arra fordítani szeretett volna. A beszélgetés során sikerült beazonosítania, hogy a tudatosság hiányzik a működéséből és arra lenne szüksége, hogy valamilyen eszköze legyen az egyes tevékenységekre fordított idő visszamérésére és transzparens megjelenítésére. A beszélgetésünk végén összegeztettem vele a felismeréseket, majd ezt mondtam:
– Mit szólnál ahhoz, ha a következő alkalomig minden nap egy egyszerű, kockás füzetbe, ami ott van állandóan a kezed ügyében, mindig lejegyzetelnéd, hogy mit, mikor kezdesz el csinálni és mikor fejezed be. Semmi mást ne csinálj, csak írd le a kezdés- és vég időpontot. A következő alkalommal pedig átnézzük együtt.
Rövid tétovázás után az ügyfél elfogadta a javaslatot. A következő alkalommal a beszélgetés elején röviden összefoglaltam, hogy miről beszéltünk korábban, majd rákérdeztem, hogyan sikerült a kitűzött feladatot véghezvinni. Az ügyfél szemmel láthatóan zavarba jött és szabadkozva elmondta, hogy ugyan elkezdte írni az időpontokat, de pár nap után elfelejtkezett róla és csak néha-néha írta le a különbőző tevékenységeket. Abban a pillanatban beugrott, mekkora hibát vétettem. Ahelyett, hogy kérdeztem volna, utasítást adtam. Ahelyett, hogy partnerként viselkedtem volna az ügyféllel, fölé helyezkedtem és ezzel borítékoltam a sikertelenségét. Hiszen nem Ő maga választotta ki, hogy mit és hogyan szeretne csinálni, hanem az én ötletemet, megoldási módszeremet vette a nyakába. Bocsánatot kértem Tőle és elmagyaráztam Neki, hogy miben hibáztam és megállapodtunk, hogy ha előfordul akár csak valami hasonló dolog, jelzi nekem. Rögtön felderült az arca, szemmel láthatóan megnyugodott.
Ha helyesen jártam volna el, a felismerések összegzése után kérdeztem volna, például: „Hogyan szeretnéd elérni, hogy transzparens legyen az, mire megy el az időd?” „Mit szeretnél tenni azért, hogy lásd, ha elcsúszol időben?” „Mi lenne Neked a leginkább kényelmes eszköz, amivel emlékezteted magad?” „Mit gondolsz most, hogy tudod, szükséged lenne látni a tevékenységed?” Ha ehhez hasonló kérdéseket teszek fel, olyan megoldást választott volna, amivel tudott volna azonosulni, ami nem áll messze a mindennapi rutinjától és aminek elhagyása esetén nem szégyenkezett volna, mint kisdiák a tanára előtt.
Fontos tehát, hogy egyenrangú félként tekintsünk az ügyfélre. Támogassuk, kérdésekkel segítsük levonni a tanulságokat és bíztassuk arra, hogy nézzen előre és döntse el mit akar tenni. Ugyanakkor ismerjük el azt is, ha az ügyfél nem akar célt kitűzni, vagy feladatot adni magának. Érezze azt, hogy ebben is ugyanúgy biztonságban van, mint a coaching beszélgetés során és mi, coach-ként nem várunk el Tőle semmit, nem tartozik nekünk számadással. Az a fontos, hogy úgy haladjon előre és olyan ütemben, ahogy az Neki megfelelő. A mi szerepünk pedig az, hogy bíztassuk a haladásra.
Ami még segíteni tudja az ügyfelet, magabiztosságot adhat Neki az, ha nem mi foglaljuk össze adott esetben egy-egy beszélgetés végén a felismeréseket, hanem rábízzuk ezt az ügyfélre. Fontos, hogy az ügyfelünk saját maga lássa a saját fejlődését, a felismeréseit és ki tudja emelni a számára fontos dolgokat. Mindezektől függetlenül nem szabad elhagyni azokat a részleteket sem, amiket mi látunk, hiszen a coaching létünk egyik előnye, hogy más nézőpontból világítunk rá az ügyfél működésére. Ez azért is tud pluszt adni az ügyfél számára, mert hajlamosak vagyunk elbagatellizálni a sikereinket, a fejlődésünket. Coach-ként arra is figyelnünk kell, hogy irányítsuk rá a reflektorfényt az ügyfél minden egyes eredményére, ünnepeljük meg az ügyféllel együtt ezeket és tegyük őket a megfelelő helyre.
A bejegyzésem és a sorozat zárásaként pár sor a coaching alkalmak zárásáról. Kezdőként mindig nehezen éltem meg, főleg akkor, amikor az ügyfél benne volt egy téma közepében, hogy lezárjam a coaching ülést. Emiatt egy-egy coaching alkalom el is húzódott, tovább tartott, mint ahogy azt terveztem. Amit ebből megtanultam, felismertem, hogy egyrészt nem figyeltem kellően az idő múlására, másrészt a szerződés kötéskor nem említettem meg, vagy nem hangsúlyoztam ki, hogy egy adott idő eltelte után le fogom kerekíteni az alkalmat. Mint ahogy sok minden más is, ez is az ügyféllel egyetértésben kell, hogy tisztázva és elfogadva legyen. Így a coaching alkalom lezárása partnerségben és félreértések nélkül tud megvalósulni mindenki megelégedésére.
A sorozat előző témája: