A kolbász, a matematikai analízis és a kávé

Senkinek nem kell bemutatnom a kést, a kanalat és a villát, mint evéshez használt eszközöket, pedig meglepő módon – a késtől eltekintve – ezek nem úl régóta képzik részét mindennapjainknak.

A kés szinte kezdetek óta ott volt az étkezéseinknél, ezzel vágtuk fel a nagyobb étel darabokat, vagy kanyarítottunk ki egy szeletet a közös ételből. A 12. századtól megjelentek a nagyobb méretű, hegyes, ívelt élű szeletelő kések, majd a 15. századtól a mai tortalapátra hasonlító tálaló kések.

Másodikként jelent meg az étkezéseinkben a kanál, melyet már az ókorban is ismertek, de azt főleg fából készítették. A 15. századtól vált divattá úri körökben ezüstkanalat ajándékozni, többnyire ünnepélyes alkalmakkor, például keresztelőre, de házastársak is adtak egymásnak kanalat, szeretetük jeleként. A kanál aztán a polgári körökben is elterjedt, mai, tojás alakú formáját a 17. század végére érte el.

Legvégül a villa jelent meg az emberek asztalán. Bár a 11. század második felében már megérkezett Európába a Bizánci Birodalomból, általánossá csak a 18. században vált.

Manapság sok étkezésnél kést, villát használunk, de mégis van egyfajta hangulata a kézzel evésnek. Nem véletlenül lett nagy sikere a „középkori lovag” éttermeknek, ahol a vendégek egy nagy tálból szedik ki a saját kis adagjaikat, amit aztán ahogy kényelmes, úgy juttatnak a szájukba.

Gyermekkorom sok nyarát a Szentendrei szigeten, Surányban töltöttem, szüleim nyaralójában. Nagymamámmal és nővéremmel hármasban voltunk ott az erdő széli kis faházban és néha az erdőben, néha a szomszédok gyerekeivel játszottunk naphosszat. Reggelente, hogy minél hamarabb mehessünk játszani, gyakran kapkodva faltuk be a reggelit. Egyik kezünkben a vajas kenyér, másikban felvágott, kolbász, paprika vagy paradicsom … Ezeket a pillanatokat idézi fel minden egyes alkalom, amikor a kolbászt nem kis karikákra vágom, hanem az egész rudat a kezembe fogva harapom a falatokat. Egészen más íze van így a kolbásznak, de ugyanígy, a hámozott nyers répa is sokkal finomabb harapva, mintha kis szeleteket eszegetnék.

Jó pár évvel később, első éves egyetemistaként volt egy „Analízis” nevű tárgyam. Az előadást egy zseniális matematikus prof. tartotta. Hihetetlen tehetsége és tudása volt. Az óráin néma csend volt, nem beszélgettünk, nevetgéltünk, ittuk a szavait és igyekeztünk mindent lejegyzetelni, amit a táblára írt fel szédületes sebességgel. Ha csak egy pillanatra is elkalandoztunk, lemaradtunk. Írás közben magyarázott, sokszor felénk fordulva, miközben írta fel a képletet a táblára, hiba nélkül. Kivételes matematikus volt, mégis a tárgyat nem sikerült úgy megértenem az Ő szájából, hogy sikeresen tudjak vizsgázni belőle. Egy évvel később újra hallgattam a tárgyat, ezúttal egy másik tanár tolmácsolásában. Ő kisebb hírnévnek örvendett, lassabban beszélt, néha mosolyogva eleresztett egy-egy matematikus viccet. Szerethető volt, kedvelte mindenki. A tárgyat abban a félévben gond nélkül, könnyedén teljesítettem.

Nemrég láttam egy videót arról, ahogy egy barista tréfált meg egy ismerősét azzal, hogy két különböző csészébe főzött le pontosan ugyanúgy kávét, majd megkérdezte, hogy az ismerős szerint melyik kávé volt a jobb azt sugallva, hogy az egyik finomabb kávébabból készült. Az illető kis kóstolgatás után a hagyományos presszós csészében lévő kávéra tette le a voksát. A barista ekkor árulta el, hogy a két kávé között az egyetlen különbség a csésze volt. Így bizonyította, hogy a kávé élvezeti értékét igenis befolyásolja az, hogy miben készül el, miben tálalják. Másképp keveredik a kávé, másképp képződik az úgynevezett „crema”, a kávé tetején lévő krémes hab. A különbség azonban nem csak ebből adódik. Szerintem sokaknak, de nekem biztosan vannak kedvenc csészéim, bögréim, amiből „finomabb” a kávé, vagy a tea. A finomságot azonban az adja, hogy emlékeztet arra, akitől kaptam, vagy felidéz egy boldog emléket, amiben szerepe volt a kedvenc tárgynak.

„Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport” – mondta Oliver Cromwell, angol államférfi és hadvezér, ami a fentiek fényében úgy hangzana: egyél, igyál, tanulj és élj úgy, ahogy mindenki más, de tedd hozzá néha azokat az apró mozzanatokat, kapcsolódj azokhoz az emberekhez, amiktől és akiktől finomabb lesz az élet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük