Azt gondolom, de ezt már a sokat tapasztalt coach kollégák is megerősítették, hogy ez a kompetencia az, ami a coaching közben a legtöbb energiánkat elviszi. Egy-egy jó coaching beszélgetés után – amikor maximumon tudjuk hozni ezt a kompetenciánkat – úgy érezhetjük magunkat, mint egy kemény edzés után. Feltöltődve, jókedvűen és mindeközben végtelenül kifáradva.
Szeretem a bejegyzéseimet egy képpel illusztrálni. Egyrészt megtöri a betűk, szavak egyhangúságát, másrészt egy-egy jól elhelyezett kép a leírt mondatok tartalmát nagyon jól ki tudja egészíteni. Olyan gondolatokat, mögöttes tartalmat is átadhat, amit a szavak önmagukban nem képesek az adott pillanatban. Amikor ehhez a bejegyzéshez kerestem képet, nem tudtam jól megfogalmazni a kereső szavakat. Hiszen annyi mindent bele kell fogalmazni, annyi mindenre figyelünk, amikor aktívan figyelünk.
A keresés közben egyszer csak felugrott egy kép – most se értem honnan jöhetett – amin szemmel láthatóan bort kóstoltak emberek. Először értetlenül álltam a kép előtt, de aztán, mint egy jó coaching kérdés után az ügyfélnél, nálam is megérkezett az „Aha!” élmény.
Szerintem sokan vagyunk így: ha megkérdeznek minket, milyen volt a bor, amit éppen megittunk, azt válaszoljuk, hogy finom, vagy éppen azt, hogy nem ízlett. Egy borszakértő viszont nem csak az ízre figyel és nem is arról beszél NEKI milyen volt a bor íze, hanem arról is, milyen a bor színe, a zamata. Milyen gyümölcsöket, növényeket érez ki belőle, mennyire érzi „testesnek” a bort és még számtalan olyan aspektusát tudja elmondani a bornak, amit én, vagy a hozzám hasonló átlag ember néha megérteni sem tud.
Ugyanígy vagyunk a beszélgetéssel is. Amikor egyik ember beszél a másikkal, a hallgató fél többnyire arra koncentrál, amit a másik mond. Ott van viszont az úgynevezett metakommunikáció amit sokszor mosunk össze a testbeszéddel, illetve a nonverbális kommunikációval. A pontos definíciókat mellőzve röviden úgy fogalmaznám meg, hogy a kommunikációnk lehet verbális (azaz kimondott szavakkal történő) és nonverbális, amibe bele tartoznak a különböző gesztusok (pl. homlokráncolás), a testtartásunk, a mozdulataink (ezeket hívjuk testbeszédnek), de ide tartoznak a hanghatások (pl. sóhajtás), a hangerő és a hangszín is.
A coaching beszélgetés közben ugyanúgy kell tekintenünk az ügyfélre, mint egy kóstolás alatt álló borra. Nem csak a kimondott szavakra érdemes figyelni, de minden másra is. Ismernünk is kell egy bizonyos szinten az ügyfelet, tekintettel kell legyünk a származására, hitére, a környezetére, az őt szorosan körülvevő világra, az Őt érő hatásokra, mert ezek mind hatással vannak arra és ahogyan mond nekünk valamit.
Mindezeken túl pedig képesnek kell lennünk arra is, hogy felismerjük nem csak az összefüggéseket és a hatásokat, de vissza is kell tudjuk adni ezeket a megfelelő módon az ügyfelünknek.
Coaching képzésem elején volt egy önreflexiós beszélgetésem az egyik tanárommal. Feltett néhány kérdést, amire igyekeztem jól átgondoltan válaszolni. A beszélgetés egy pontján váratlanul rákérdezett:
– Tamás, Te hogyan viszonyulsz az érzelmekhez? Hogyan éled meg őket?
Szinte gondolkodás nélkül válaszoltam:
– Nehezen kezelem és még nehezebb őket kimutatnom, át- és megélnem őket.
– Észrevetted, hogy akárhányszor érzelmek kerülnek szóba, végigsimítod a kezeddel az arcod, vagy a fejed?
Élénken előttem van ez a beszélgetés és az az érzés, mennyire megdöbbentem, hogy pár perc után egy „egyszerű” kérdéssel, visszatükrözéssel micsoda lavinát tudott elindítani bennem valaki. Azóta is, ha beszélgetek valakivel, valakikkel, vagy épp egy képzést tartok, megfigyelem magam, hogy mikor kezdek el a kezemmel babrálni valamin, mikor kezdem el az arcom „macerálni” a kezemmel, mert ilyenkor történik bennem valami, amit meg kell oldjak.
Volt egy ügyfelem, akivel az első beszélgetésünk során kirajzolódott egy mintázat. Ahogy egy olyan dologról kezdtünk el beszélni, ami „kényes” volt számára, amiben úgy érezte, Ő „nem elég jó”, tett valamilyen megjegyzést és hangosan felkacagott, mintha vicces lenne a téma. Néhány ilyen helyzet után, amikor befejezte az aktuális mondandóját és megint felnevetett, megkérdeztem Tőle: „Ugye tudod, hogy akányhányszor magadat teszed mércére, mindig leszólod saját magad és nevetsz egyet.” Rám nézett és már könnyes is volt a szeme, majd rögtön elkezdett szabadkozni, hogy mindjárt sírni fog és Ő milyen béna és még egy egyszerű beszélgetést se tud végig vinni. Megnyugtattam a – számomra azóta alapnak számító: „Itt és most ér nevetni és sírni is” – mondattal, hogy egyátalán nem béna és ez egyátalán nem egyszerű beszélgetés. Miután kipityeregte magát mondania sem kellett, hogy az önbizalmán szeretne javítani. A beszélgetéseink során még több, hasonló helyzetet tudtam beazonosítani, amik mind az önbizalom hiányából fakadtak. Ezek visszajelzése szinte minden alkalommal kinyitott egy kis ajtót, ahonnan újabb és újabb kis csontvázak bukkantak elő, de végül sikerült az ügyfélnek egyenesbe állítania magát és a beszélgetések végére már nem kért elnézést, ha túláradtak az érzelmei és saját magát is a helyén kezelte.
Az aktív figyelem egy borzasztóan fontos és emellett egy nagyon kimerítő kompetencia. Nagyon sokat tud segíteni a használata nekünk, coach-oknak felismerni azokat a pontokat, ahol be kell avatkoznunk és roppant hasznos tud lenni az ügyfélnek is megismerni saját magát, felismerni a saját tudattalan kommunikációját, a megbúvó érzelmeket és gondolatokat.
A sorozat előző és következő témája:
Coaching kompetenciák 5. – Tudatos jelenlét <<<< | >>>> Coaching kompetenciák 7 – Előmozdítja a tudatosságot