Válaszút … vagy nem

Nemrég olvastam egy bejegyzést a LinkedIn-en, ami megragadta a figyelmem. Az alábbi kép szimbolizálta az író életét, miszerint vannak emberek, akik kritizálnak (ők vannak többen) és vannak, akik – akár kérés nélkül is – segítenek. A bejegyzés írója ezen két feltétel alapján kategorizálta az ismerőseit. Majd feltette a kérdést, vajon…

olvasson tovább

A kolbász, a matematikai analízis és a kávé

Senkinek nem kell bemutatnom a kést, a kanalat és a villát, mint evéshez használt eszközöket, pedig meglepő módon – a késtől eltekintve – ezek nem úl régóta képzik részét mindennapjainknak. A kés szinte kezdetek óta ott volt az étkezéseinknél, ezzel vágtuk fel a nagyobb étel darabokat, vagy kanyarítottunk ki egy…

olvasson tovább

Együtt könnyebb …

Ha most először találkozol az írásommal, vagy velem, érdemes elolvasnod a Rólam szóló írást. Ebből kiderül, hogy a Coaching mellett Agile Coach-ként dolgozom … vagyis inkább fordítva, Agile Coach a fő munkaköröm és emellett foglalkozom coaching-gal. Szerencsésnek mondom magam, mert a munkám során sok szakemberrel, sok Agilis szakértővel ismerkedtem meg,…

olvasson tovább

Coaching gondolatok – Bizalom és tisztelet

Még egyetemistaként találkoztam koreai diákokkal itt, Budapesten. Egy cserediák program keretében volt itt egy egész csoport és az angol tudásomnak köszönhetően csatlakozhattam hozzájuk. Amikor először találkoztam velük, udvariasan, ahogy azt tanultam, a szemükbe nézve bemutatkoztam és kezet nyújtottam. Akkor nem tűnt fel a zavaruk és utólag el is felejtettem a…

olvasson tovább

Coaching gondolatok – „Apu, van egy problémám”

A fenti mondatot nyilván csak azok hallották, akiknek van gyermekük. De a következő történet és az azok nyomán megfogalmazott gondolatok nem csak nekik, apukáknak, anyukáknak szólnak, hanem mindenki másnak is, akinek van fiatalabb rokona, barátja, vagy egyszerűen csak egy ismerőse, aki tőlük kér tanácsot, segítséget … Évekkel ezelőtt a fiam…

olvasson tovább

Mitől coach a coach?

Ezt a kérdést sokan felteszik, akik először hallják ezt a szót, persze nem sportolói közegben. Miért nem tanácsadó, vagy épp pszichológus, pszichiáter netalán terapeuta? Külső szemlélő számára ezek a fogalmak, szakmák nagyon hasonlítanak és bár kis gondolkodás után tudnak különbséget tenni, a lényeg sokszor nem kerül felszínre. Nézzük sorra, hogy…

olvasson tovább

Mi az a coaching?

Aki coaching-al foglalkozik, blog-ot ír, oldalt üzemeltet, vagy csak egyszerűen elmondja egy ismerősének, hogy mit csinál, annak törvényszerűen válaszolnia kell erre a kérdésre. Az angol szóval coaching (a. m. „edzés”), ritkábban, bár nem teljes pontossággal magyarul üzletszerű tanácsadás, személyes, segítő és fejlesztő tevékenység. A személyes képességeket, meglévő erősségeket azonosítja és…

olvasson tovább

Miért lettem coach?

Valószínűleg ismerős a mondás: „Aki tudja csinálja, aki nem tudja tanítja és aki még tanítani se tudja, az irányítja”. Szerencsére ez nem minden esetben van így. Ebben a bejegyzésben arról olvashattok, hogyan lettem az, aki most vagyok, miért vagyok én Coach, azaz edző és miért nem valamilyen sportnak, vagy bármi…

olvasson tovább