Blog

Coaching gondolatok – Bizalom és tisztelet

Még egyetemistaként találkoztam koreai diákokkal itt, Budapesten. Egy cserediák program keretében volt itt egy egész csoport és az angol tudásomnak köszönhetően csatlakozhattam hozzájuk. Amikor először találkoztam velük, udvariasan, ahogy azt tanultam, a szemükbe nézve bemutatkoztam és kezet nyújtottam. Akkor nem tűnt fel a zavaruk és utólag el is felejtettem a…

olvasson tovább

Coaching kompetenciák 8 – Elősegíti / facilitálja az ügyfél fejlődését

A Coaching kompetenciákat összefoglaló sorozatom utolsó bejegyzése az ügyfél fejlődésének elősegítéséről szól. Azt gondolom, hogy ez a kompetencia is egy fontos része a coach működésének és ha nem vagyunk elég figyelmesek, könnyen kiesünk a coaching adta keretek közül. Trénerként, tanácsadóként akár egyénekkel, akár csapattal dolgoztam együtt, egyszerű volt a képlet….

olvasson tovább

A siker a legjobb motiváció

Még novemberben keresett meg a Metropolitan Egyetemtől az egyik tanárom, hogy felkérjen, legyek a tavalyi végzős évfolyamomból az egyik diák, akivel interjút készítenének az Egyetem „Az én sikertörténetem” sorozatához. Kétszeresen is megtisztelve éreztem magam. Egyrészt azért, hogy az egyetem velem akarja „reklámozni” magát, másrészt azért is, mert a tanárom rám…

olvasson tovább

Coaching kompetenciák 7 – Előmozdítja a tudatosságot

Hétköznap reggelenként a fiam el szoktam vinni kocsival egy darabon, hogy ne kelljen várnia a buszra, ami szinte minden bokornál megáll. Így az egyébként 20-25 perces utat 5-10 percre le tudjuk rövidíteni. Ezután én visszamegyek a lakásunkhoz, összerakom az aznapra szükséges dolgaim, iszom egy kávét és munkába indulok. Egyszer a…

olvasson tovább

Coaching kompetenciák 6 – Aktívan figyel / hallgat

Azt gondolom, de ezt már a sokat tapasztalt coach kollégák is megerősítették, hogy ez a kompetencia az, ami a coaching közben a legtöbb energiánkat elviszi. Egy-egy jó coaching beszélgetés után – amikor maximumon tudjuk hozni ezt a kompetenciánkat – úgy érezhetjük magunkat, mint egy kemény edzés után. Feltöltődve, jókedvűen és…

olvasson tovább

Önbizalmat építünk. Veled. Érted!

Coach-ként gyakran találkozom az ügyfeleimnél valamilyen szintű önbizalomhiánnyal, de ez nincs másként a hétköznapi életben sem a körülöttem lévőkkel. Családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel vagy kollégákkal beszélgetve is sokszor terelődik a téma a bizonytalanság, az önbizalomhiány felé. Még augusztusban két meghatározó dolog történt velem. Az első az volt, hogy nem kis meglepetésemre,…

olvasson tovább

Coaching gondolatok – „Apu, van egy problémám”

A fenti mondatot nyilván csak azok hallották, akiknek van gyermekük. De a következő történet és az azok nyomán megfogalmazott gondolatok nem csak nekik, apukáknak, anyukáknak szólnak, hanem mindenki másnak is, akinek van fiatalabb rokona, barátja, vagy egyszerűen csak egy ismerőse, aki tőlük kér tanácsot, segítséget … Évekkel ezelőtt a fiam…

olvasson tovább

Coaching kompetenciák 5. – Tudatos jelenlét

Az egyik reggel fogmosás közben a tükörbe néztem és az jutott az eszembe, hogy borotva habot kell vennem. Aztán borotválkozás közben a napi feladataimon kezdtem el gondolkodni. A munkahelyemen a hétvégi programot tervezgettem, a hétvégén pedig a munkahelyi feladataimon morfondíroztam … Szerintem más is így van ezzel. Gondolatban soha nem…

olvasson tovább